Egerben fantasztikusan debütált a Pro Racers új duója, és azonnal dobogóra állhatott...

Egerben fantasztikusan debütált a Pro Racers új duója, és azonnal dobogóra állhatott a most indult 2018-as bajnoki szezon első futamán

310
0
SHARE
CREDOBUS Eger Rallye 2018.

Kazár Miklós: „Köszönöm mindenkinek, aki hitt bennem!”

CREDOBUS Eger Rallye 2018.

Az egyik legendás versennyel, az Eger Rallye-val indult a 2018-as bajnoki szezon. A Pro Racers korábbi négyszeres abszolút bajnoka beváltotta az ígéretét, és új navigátorával, Tóth Zsolttal, új autójával, a Skoda Fabia R5-össel és új csapatával látványos, és ami mindennél fontosabb, eredményes autózással ajándékozta meg a nézőket. Kazár Miklós emberemlékezet óta most nyert megint szakaszt, végig versenyképes volt a legjobbakkal, és a végén az abszolút harmadik helyen zárt, így igencsak motiváltan várja a második versenyt, a Miskolc Rallye-t, hogy a hazai nézők előtt is bizonyíthasson.

CREDOBUS Eger Rallye 2018.

Igencsak motiváltan várta a 2018-as bajnoki szezon kezdetét a maga körül szinte mindent kicserélő Kazár Miklós. A Pro Racers korábbi négyszeres abszolút bajnoka ugyanis idén nemcsak új autóval – egy Skoda Fabia R5-össel – vág neki az idénynek, hanem új szerelőcsapattal,

CREDOBUS Eger Rallye 2018.

valamint Tóth Zsolt személyében új navigátorral áll majd rajthoz az idénynyitó Eger Rallye-n. Ám azt a jól sikerült tesztszezon után sem merte remélni, hogy azonnal minden a lehető legjobban alakul a számára. Az új csapata remekül készítette fel az autót, a szervezők fantasztikus munkát végeztek, és Kazár már a hivatalos gyakorláson érezte, ismét eljött az ő ideje. Remekül megértette magát új navigátorával, Tóth Zsolttal, és folyamatosan gyorsulva nemcsak felvette a versenyt a legjobbakkal, hanem hosszú idő után szakaszt is nyerni tudott, és a végén abszolút harmadikként zárta egyik kedvenc versenyét.

CREDOBUS Eger Rallye 2018.

Egyszerűen alig találok szavakat… Eriknek és Attilának köszönöm, hogy ilyen autót biztosított a számomra. Végre sikerült bebizonyítanom azoknak, akik a nehezebb időkben is kitartottak mellettem, hogy nem felejtettem el vezetni. A mérnököm remekül rám állította az autót, ami sokkal jobban illik a stílusomhoz, mint a tavalyi kocsi. A szerelőimmel már az első pillanattól kezdve meg volt a kellő összhang, pedig így utólag el kell ismernem, sokkal kevesebbet reméltem az első közös megmérettetésünktől. Az új szabályoknak köszönhetően rengeteg pluszpontot sikerült szereznem, és nem titok, vasárnap úgy álltunk oda a rajthoz, hogy egy célunk volt, megőrizni a harmadik helyünket. Azonban evés közben megjött az étvágyunk, és végül nem sokkal maradtunk el a második helytől. Elmondani sem tudom, mekkora elégtétel és dicséret volt a számomra, amikor a viadal után a nézők és a versenyzőtársaim is odajöttek gratulálni. Elképesztően motivált vagyok, már alig várom a hazai versenyemet, a Miskolc Rallye-t – jelentette ki a Pro Racers versenyzője.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HAGYJON ÜZENETET